2011. június 6., hétfő

Tehetségnap beszámoló

Kedves Olvasóink!

Tudjuk, hogy kicsit megkésve, se sajnos sok volt a dolog így évzárás környékén - mind diák-, mind pedagógus oldalról. De persze, lehet, hogy jobb is lesz most kicsit nosztalgiázni, egy félig-meddig már elhomályosult szenzációs dolgot újra átélni.

2010. május 20-a nagy esemény volt a Műhely és az iskola életében egyaránt. Hosszas szervezés és előkészületek után megszületett a Tehetségnap.

A Tehetségnapra való felkészülés már jóval az esemény előtt, még hetekkel korábban elkezdődött. Folyamatosan alakult át a program, és finomodtak a 10 percek, 5 percek az egész napos rendezvényen belül. Tehetségeinket is fel kellett készítenünk a megmérettetésre, ugyanakkor a szervezők sem lehettek tétlenek: kiadványt szerkesztettünk, meghívókat gyártottunk, telefonálgattunk, nyereményeket szerveztünk le, továbbá támogató partnereket kerestünk az esemény számára. Aki már foglalkozott ilyen esemény szervezésével, az tudja, mivel jár egy ilyen. Most a tehetségeink is belekóstolhattak egy "konferenciára" való felkészülésbe, és annak nehézségeibe, ugyanakkor szépségeibe is.

Ahogy az előző - igen régi - bejegyzésben szót ejtettünk róla, a Tehetségnap több nagyobb blokkból, kvázi szekcióból állt. Az első szekcióban a Műhely szervezői, illetve az iskola vezetése számolt be az elvégzett munkáról, a második - legfőbb - szekcióban a gyerekek mutatkoztak be csoportos prezentációikkal, míg ebéd után egy kis szakmai előadás-csomagra, illetve egy családias vetélkedőre voltak hivatalosak vendégeink. 

Az első szekcióban Borosné Szlávik Mária és Farkas Bertalan Péter, az iskola tanárai, a Műhely vezetői nyújtottak tehát információkat a KörnyÉszMűhely tervezésével, vezetésével, céljaival és megoldandó feladataival kapcsolatban. Sikerült némi programot is hirdetnünk azzal, hogy megmutattuk, hogyan lehet másképp csinálni a tehetségnevelést, mint ahogy eddig láttuk, tapasztaltuk másutt. Nem szerettük volna sokáig húzni az expozéinkat, hiszen nem mi voltunk a nap főszereplői.

Hanem a gyerekek, a Műhely tehetségei, akikkel egész félévben együtt dolgoztunk. A gyerekek néhány héttel a Tehetségnap előtt már megkapták feladatukat, de konkretizálásra ez csak a Tehetségnapot megelőzőleg két héttel került. A feladatuk az volt, hogy 3 fős csoportokban válasszanak egy témát szabadon, és készítsenek el egy 15 perces bemutatóhoz szükséges prezentációt, valamint egy ehhez kapcsolódó 3-5 oldalas szakmai anyagot írásban. Az utolsó, zárófoglalkozásunk - az iskolapszichológus beszámolóján kívül - jórészt erről szólt. Pontosítottuk, lektoráltuk anyagaikat, amelyeket a Tehetségnapot megelőző napokban folyamatosan szerkesztettünk meg - mint utóbb kiderült - egy több mint 50 oldalas kiadvánnyá.

A tehetségeink mind szorgalmasan és időt-energiát nem kímélve készültek fel, az előadásukból és az előadás szakmaiságából és módjából erre lehetett következtetni. Természetesen egyetlen konferencia sem zajlódhat le úgy, hogy ne legyenek technikai problémák, most is akadtak. A lényeg azonban, hogy ez senkit sem zavart meg annyira, hogy ne lehessen folytatni a napot. Sőt, csapatépítő jellege volt a mindenféle apró zűröknek.

A Tehetségnapra sokan sokféleképpen készültek. A gyerekek az anyagaikkal, a szüleik támogatásukkal és megjelenésükkel - amelyet ezúton is nagyon szépen köszönünk. Vendégeink, Császár István és Neumann Viktor szakmai prezentációikkal, míg mi az eddigi tapasztalatok összegyűjtésével, támogatók és partnerek szervezésével és az ajándékok összeállításával, valamint összegzéssel, jövőbeli tervezéssel töltöttük "szabad" időnket.

Lássuk, mivel készültek tanulóink. Minden csoport valami olyan témát választott, amely közel állt szívéhez, vagy valamilyen módon foglalkoztunk vele a Műhely során. Egészen különböző témák, eltérő szempontok és megközelítés jellemezte a hat előadást, amely 90 percen keresztül folyamatos figyelem mellett zajlott.

Az előadók:
Horváth Attila - Nagy István - Tóth Bence (11.00-11.15)
Galambosi Diána - Soltész Péter - Varga Bálint (11.15-11.30)
Medgyesi Anna - Ondok Edina - Szojka Angéla (11.30-11.45)
Botos Kata - Németh-Nagy Anita - Tölgyesi Barbara (11.45-12.00)
Csikós Máté - Magdus Tamás - Váli Botond (12.00-12.15)
Balogh Solt - Kovács Adél (12.15-12.30)

Most már tényleg lássuk, milyen prezentációk készültek. Minden csoport megosztható dokumentummal készítette el a prezentációját, amely így egy honlapon, pl. egy blogban is megoszthatóvá vált. 

Horváth Attila - Nagy István - Tóth Bence (9.a) előadásában: Invazív fafajok Magyarországon





Galambosi Diána - Soltész Péter - Varga Bálint (9.c) előadásában: Környezettudatos gondolkodás





Medgyesi Anna - Ondok Edina - Szojka Angéla (9.a) előadásában: A globális felmelegedés




Botos Kata - Németh-Nagy Anita (9.c) - Tölgyesi Barbara (9.a) előadásában: Az esőerdők




Csikós Máté - Magdus Tamás - Váli Botond (9.c) előadásában: Az atomenergia válaszúton




Balogh Solt (9.c) - Kovács Adél (10.a) előadásában: A Tisza




Az ebéd után Császár István, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat igazgató-helyettesének előadásán vehetett részt a hallgatóság. A Tanár Úr bemutatott néhány módszert és lehetőséget a tehetségek azonosításához, valamint beszámolt több, a megyében működő sikeres tehetségfejlesztő, -nevelő intézményről valamint tevékenységről. Elismerését fejezte ki a tehetségeink teljesítményét illetően, illetve a Műhely működésével és a szakmai programjával kapcsolatban. Tolmácsolva szavait: nagyrabecsülését is át kell adnom. Reméljük, tényleg rászolgáltunk.
A Tanár Urat egy másik kiválóság, a ELTE TTK Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógia Központ fiatal munkatársa, Neumann Viktor követte. Az Együtt? - Működik! - Kooperatív technikák a földrajztanításban című előadása mind a gyerekek, mind a vendégek körében nagy sikert aratott innovativitásával, valamint gyökeresen új megoldási lehetőségeivel. Remek volt! Viktor - így vagy úgy, de - végigkísérte a Műhely életét, és nagy örömünkre szolgált, hogy ellátogatott a Tehetségnapra. Ezúton is köszönjük a magas színvonalú szakmai előadásokat.

A programot egy családi vetélkedő zárta le, amelyben gyermekek, vendégek, szülők alkották a csapatokat, de előadóink is kivették részüket a játékból. A játékot közös megbeszélés, és végül egy díjkiosztó zárta. Az eredeti tervekhez képest fél órával később, de még bőséggel időben fejeztük be a programot.

Mind a tehetségeink, mind a vendégek visszajelzése, mind belső értékelésünk alapján azt kell mondanunk, hogy a befektetett munka, a közösségi élménybe vetett hit és az egymás iránt érzett felelősség miatt mind a Tehetségnap, mind a KörnyÉszMűhely sikerre volt és van ítélve, csakúgy, mint a hasonló, átütő erejű kezdeményezések.

Köszönjük mindenkinek, aki részese volt a Tehetségnapnak. Képtelenség lenne felsorolni az összes résztvevőt, így ezzel nem is próbálkozom. Tekintsünk végig csak a programon, és láthatjuk, mennyi ember összehangolt, kiváló munkájára volt szükség ebben a röpke 4,5 órányi szűk keresztmetszetben.

Mi mást mondhatnánk a bejegyzés (igen, csak ennek a bejegyzésnek, nem az egész Műhelynek!) végén? - Környészkedésre fel!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése